A páholy története

Előszó

Előhangnak nevezzük inkább, mert ez a klasszikus kifejezés jobban visszaadja azt az érzést, ami a kutatómunka végzése közben az ember fiát átjárja. Ez valami egészen rendkívüli, valami olyas, amelyet csak az az időutazó érezhet, akinek volt szerencséje megépíteni időkapszuláját. A kora reggeli utak, a parkoló keresés utáni buszozás fel a várba, ami már önmagában egy élmény, hiszen történelmünk fontos részei a kis földszintes épületek, egy-egy polgári házzal spékelve, amelyek közül kiemelkedik minden tekintetben a Levéltár épülete. Már a kutatóteremig való eljutás is élmény, hiszen a cirkalmas emléktáblák között, majd freskók, történelmi zászlók falfestményei között bandukolva érhető el a terem. S ott csak egy rövid idő telik el, s kikapcsol a jelen, eltűnik a ma valósága, a kutató belecsöppen a múlt kellős közepébe.

Az írás formája, szépsége és cirkalmai. A korabeli kifejezések és fogalmak ódonsága. A béke és nyugalom, amely nem csupán kintről, hanem az olvasás, keresgélés közepette bensőből is áradni kezd. Minden míves, a papír, amelynek szaga száz év minden kínját, verejtékét, szépségét és bölcsességét és titkát hordozza. A fogalmazás és a kézírás, amely mögött, ha névtelenül is de ott van a mester, a tanító munkája, hiszen a kéz tulajdonosának, amely a szép betűket formálta még mestere volt a tanítója, s ő maga pedig a hű kisinas. Valami mélyen emberi, emberek közötti kapcsolat árad a sorokból, amelyből ma már egyre kevesebb van, vagy inkább csak tartalma változott? Ha kint meleg van, a hűs falak is segítenek feledtetni a külvilág mocskát és zaját. A kutató bezárkózik kapszulájába s egy gyors mozdulattal a XIX. században találja magát. 

A tapasztalatokról. Olvasom a múlt történéseit. Darabról-darabra, kockáról-kockára illesztem össze a múlt filmjét, hogy mai szemmel és aggyal emészthető és felfogható anyaggá álljon össze. Sokszor nincs mit tenni, a hiányzó mozaikdarabokat mai eszemmel, a mai kor technokrata gondolkodásával, mai aggyal próbálom képpé alakítani. S akkor a kutatásban elérkezik az a pont, amikor rájövök arra, hogy mindaz, amit eddig gondoltam téves! S azért téves, mert prekoncepcióval közeledtem a problémához, helyesebben nem is annyira a prekoncepció, azaz az előítélet, hanem a mai gondolkodásforma az, amely hibás következtetésekre vezet, vezethet. Egyetlen megoldás kínálkozik arra, hogy az eredeti történéseket, szándékokat, szellemiséget megtaláljam, ha magam is megpróbálok alkalmazkodni, hasonulni a kor gondolkodásához, szokásaihoz, hiszen akkor leszek hiteles. Ez volt az a pont, amikor megértettem, sőt inkább átéreztem, mit jelent az kifejezés a mában, hogy: reneszánsz ember.

 

Nem elég belépni a kapun, nem elég felmutatni a belépőt, regisztrálni is kell a múltba! Nem elég arra várni, hogy a hangulat magával ragadjon, át is kell alakulni, belül a legmélyebb bugyrokban, amikor ezt a munkát végzi az ember. S ez a legfontosabbak egyike, hiszen ezzel a saját énem változását – még ha talmi módon és kis időre is – érhetem el, s ha egy kicsit megtarthatok belőle mai életemben, akkor sokkal gazdagabbnak érzem magam. Bár kétségtelen, ha érzékeltetem ezen valómat, kissé furcsa reakciókat váltok ki, sokszor csodabogárként tekintenek rám, néha tán legyintenek is. De nem baj! Ez olyan, mint amikor az ember lassít a saját életében, mert rájön arra, hogy a sebesség eltorzítja szeme előtt futó képet, mint amikor 120 felett haladunk az autóval, s szűkül a külvilág. Az életben sokszor lassítani kell, hogy érzékeljük a mellettünk elrohanó idő soha vissza nem térő képeit. Aki nem lassít, az sem veszít önmagához képest semmit, mert soha nem tudja mi mellett rohant el, s ezt soha senki nem fogja számára megmutatni. Csak akkor tudjuk meg, hogy mit veszítünk, vagy mit veszíthettünk eddig életünkben, ha fékezünk. Kinyílik a világ, színek bontakoznak ki a futófényekből, alakot öltenek félelmeink és szépségeink, de mindegyikkel jó szembefordulni.

 

S egy döbbenetes élménnyel gazdagodhatunk! Ugyan a világ folyására kis porszemként nagy befolyásunk nincs, de a világ számunkra eddig meg nem értett és meg nem érthető folyása, szeretett és nem szeretett történései egy csapásra érthetővé, élhetővé válnak, s mindez csupán a mi viszonyulásunk változásának köszönhető! Mert a világ eddig is nélkülünk is olyan volt, amilyen, csak a szemünk előtt volt kendő, vagy ha nem volt, nem mertük kinyitni sem. Nyissuk ki szemünket, tárjuk kis szívünket, tegyük befogadóvá lelkünket, s gyönyörű lesz a világ! Mindenkinek javaslom, hogy próbáljon meg eszerint élni, s ehhez még az sem kell, hogy levéltárba járjunk, de ha van rá idő, semmiképpen sem elfecsérelt órák, napok lehetnek!

 

I. fejezet: A kezdetek

A történet indítása eleinte kissé kaotikusnak tűnik, de talán mire végére ér a történet, kiderül, hogy mi a helyes dátuma a Deák Ferencz páholy alapításának. Az első hitelesnek látszó dokumentum, amely fellelhető, egy beiktatási munka építészeti rajza[1], amely az 1885. V. 16-ai dátumot viseli. A bizonytalanságot részben az okozza, hogy akkoriban rigorózusan betartották a szabadkőműves időszámítást, amely nem csupán az évben mutatott eltérést a Gergely-naptártól, hanem a hónapok jelölésében is, hiszen a szabadkőműves év március 1-jén kezdődött, és február viselte a XII-es jelölést.

Ennek első bizonyítéka egy megelőző levéltári anyagban[2] található, amely egy értesítés a páholy alakulásáról, s a következő szöveget tartalmazza:

„Értesítés” az Igló K∴-én dolgozó Tátra t∴és t∴ □∴-nak: „1885. június 27-én Budapest Kel∴-én a Magyarországi N∴Or∴-ének védelme alatt Deák Ferencz a testvériséghez czímen az ősi és elfogadott skót szertartást követő □∴-t alapítottunk.”

 

Majd később:

„1885. június 27-én Bp. K-én alapítottunk július 16-án ünnepélyesen beiktattatott és működését megkezdte. Cím: mint fent.”

Feltételezve a korabeli gondolkodás és nyilvántartás következetességét, amelyre tapasztalatom szerint nyugodtan számíthat a botladozó kutató, az értesítő levelekben, ahogyan az évszám is, úgy a hónapok is a Gergely-naptár alapján íródtak. Így az alapítói munkára 1885. június 27-én került sor[3], ahol 7 alapító tag hozta létre páholyunkat. Ennek azért némileg ellent mond az eredeti páholyalapítási okirat[4], amely a Nagyoriens anyakönyvébe a 30-as számon jegyzi be a Deák Ferencz a testvériséghez páholyt, 1885. július 7-ei dátummal. Ezt annak tulajdonítom, hogy az alapítás és a beiktatás között igen gyors munkát végeztek a nagypáholyban, amelyre csak némi irigységgel gondolhatok a mai számítógépesített világunkban!

Az viszont egyértelműen megállapítható, hogy a datálása az anyagoknak aszerint változott, hogy kikerülhet-e a profán világba, vagy pedig szigorúan belül marad. Ami kikerült, azt Gergely-naptári alapon dátumozták, amely nem, azt szabadkőművesi precizitással.

Az idézett alapító névjegyzékben 1-es anyakönyvi számon szerepel, Dr. Frischmann Gyula (szül.: Budapest, 1848) foglalkozását tekintve kórházi orvos, a Közmunka Tanács titkára, aki a kincstárnok tisztét töltötte be, de egyes későbbi hivatkozások szónokként említik. Anyapáholya a Könyves Kálmán volt, ahol 1882 januárjában iniciálták, de ugyanaz év szeptemberében már a mester fokozatban találta magát. Talán ez is bizonyítja, hogy valami oka volt annak, hogy az alapítási névjegyzékben megelőzi:

A 2-es anyakönyvi számon jegyzett Dr. Gyurgyik Gyula (Körmöcbánya, 1843?) ügyvéd, országgyűlési képviselőt, akinek anyapáholyaként a Hungária van jelölve, de erre egyéb megerősítést nem találtam. 1880-ban áprilisában lett inas és 1881 májusában már a mester fokozatot viselte. A Nagyoriens főtitkáraként jegyzett nagyon sok dokumentumot, s a Deák Ferencz páholy első főmestere volt. Palatinus szerint 1887. decemberében felfüggesztésre került, majd 1889. február 16-án fedezett. Erre a páholy részletes történetében még kitérek.

A 3-as anyakönyvi számot Járitz Rezső Nagybecskereken született (1847?) műépítész viselte, aki az Eötvös páholyban látta meg a fényt 1880 decemberében, 1882 októberében már mesterkötényt, míg a Deák páholyban I. felügyelői tisztet viselt. Palatinus szerint 1890. november 29-én fedezett, de erre ugyanúgy visszakanyarodunk majd, mint Gyurgyik Gyulára.

Lederer Imre (? 1842) a 4-es anyakönyvi számon, Posta és távírda főtiszt, az Ungvár K∴-én működő Egyenlőség páholyban vették fel 1872-ben, s három nap alatt jutott el a mesterfokozatig. A Deák Ferencz páholy titkára, egyes meg nem erősített források szerint később I. felügyelője volt.

Az 5-ös anyakönyvi számot Wolf Simon (Kalocsa, 1855) kapta, aki kereskedőként dolgozott, s 1881-ben vették fel a Könyves Kálmán páholyba, ahol 1882 szeptemberére jutott el a III. fokig. Fővizsgáló, meg nem erősített információk alapján titkár is volt a Deák páholyban, bár ennek nem találtam nyomát. Palatinus szerint 1889. február 9-én törölték.

6-os anyakönyvi számon Iby Dezső (Pápa, 1848) a Földhitelintézet ügyésze, itt még mint Földhivatali tisztviselő szerepel, akit a Hungária páholyban vettek fel 1882-ben, s 1884. májusára került mesterfokba. A Deák Ferencz páholy első szónoka, s ha eddig folyamatosan hivatkozgattam Palatinusra, akkor itt fontos megjegyezni, hogy nem szerepel a kiadványban, ami egyben számomra azt jelenti, hogy minden hivatkozás, amit megejtek Palatinussal kapcsolatban erősen kétes, s nem fogadom el hivatalos forrásként, csupán érdekességként említem.

Ahogy Fernkorn Gusztáv (Podgrac, 1837) esetében is hézagos a Palatinus, de legalább említi. Ő a 7-es anyakönyvi számon került nyilvántartásba, mint alapító tag. Az Országos Államvasutak felügyelője, s egyben a Deák Ferencz páholy II. felügyelője volt. A budapesti Egyezség a hazában páholy tagjaként avatták inassá 1870 szeptemberében, 3 hónapra rá, legény, majd újabb két hónap és mester lett. Törlésére Palatinus szerint 1889. február 9-én került sor.

Az alapítói jegyzéken szerepel még egy név: Duma György gymnasiumi tanár, de sehol nem találtam arra sem utalást, sem bizonyítékot, hogy ő is az alapítók közé tartozott volna, annak ellenére, hogy a neve szerepel az alapítói jegyzéken, saját kezű aláírása nem! Miközben az alapítók mind az építészeti rajzot, mind az alapítói jegyzéket saját kézjegyükkel látták el.

 

Néhány gondolat az előző talán kissé száraznak tűnő adathalmazhoz. Kutatásom során nagyon hamar feltűnt, hogy az alapítók az egy Lederer Imre kivételével milyen gyorsan távoztak, vagy töröltettek a páholy tagjai közül. Nem tudtam igazából semmilyen információt, levelet, adatot találni, amely erre magyarázatot adna, ezért gondolkodni kezdtem a miérteken. Az 1886-os unió (engedtessék meg, hogy azt a szót használjam, amit nemegyszer elődeink is) a két hazai szabadkőműves irányzat között már nagyon előrehaladott tárgyalási szakaszban volt ebben az időszakban, gyakorlatilag a Deák páholy alapítását követő első rendes évi nagygyűlése a Nagy Oriensnek mondta ki a döntést, ahogyan ez a Jánosrendieknél is így történt. Sőt! Egymás Nagygyűlésein jelen voltak, s arról páholyaikban beszámoltak a küldöttek.

Mint mondottam, nem értettem a helyzetet. Arra jutottam, hogy vélhetően az egyesülésben a páholyok száma, a tagság nagysága tárgyalási pozíciót jelenthetett a felek számára, s ez okozhatta a Nagy Oriens egyesüléskori legfiatalabb páholyának létrejöttét. De nagyot tévedtem! Ennek történetét egy kicsit később olvashatja majd a kedves olvasó, itt legyen elég annyi, hogy ekkor ébredtem rá arra, hogy nem szabad prekoncepciókat alkotni, nem szabad a mai fejjel, mai gondolkodásmóddal ítéletet hozni, mert az súlyos tévedésekhez vezethet. Tovább megyek: az optimális helyzet az lenne, ha teljesen beleélhetnénk magunkat az adott korba, az adott társadalmi és politikai helyzetbe, s az ő fejükkel gondolkodhatnánk! Szerencsére a Deák Ferencz páholy esetében a több mint két évtizedig titkároskodó Szelényi Gusztáv igen részletes és tartalmas beszámolói hozzásegítettek a jobb megértéshez, s talán a korba való beilleszkedéshez is. De ez majd kiderül, ha a történet végén a teljes megelégedettség sóhajával kattint az olvasó a jobb felső sarokra.

 

Történelmi környezet

Ahhoz, hogy egy kicsit hangulatában közelebb kerülhessünk a korhoz, próbáljuk meg egy kicsit értelmezni a fentebb leírt adatokat, s ha kell, menjünk vissza időben az első sivatagi vándorlás végéhez, hogy megérthessünk dolgokat. Magyarország Nagy Oriense 1871-ben alakult meg. Tudhatjuk, hogy ehhez minimum három páholy létezésére volt szükség. Nem mennék bele a konkrét előzményekbe, most nem ez a cél, de azt vegyük észre, hogy az alapítás után az első feladat mindenképpen az eszme terjesztése, a szabadkőművesség gyarapodása volt az elsődleges irány. Ezért lehet az a szokatlan adat két alapítónál is, az ungvári Egyenlőség páholy esetében, hogy gyakorlatilag három nap alatt lettek mesterek felvételük után.

A másik érdekes adat Fernkorn Gusztávnál található, aki 1870. szeptember 20-án lett az Egyezség a hazában inasa, s ebből tudható, hogy az alapító három páholy egyike ez lehetett. Aránylag gyors előmenetelét ugyancsak abban kereshetjük, hogy a Nagypáholy megalakítását elősegítse.

De ugorjunk egy nagyobbat vissza az időben, hiszen a sivatagi vándorlásnak igazából a 48-as szabadságharc vetett véget, az első próbálkozások már ekkor megtörténtek a hazai szabadkőművesség újraélesztésére, csupán bizonyos külpolitikai nehézségek és a szabadságharc bukása utáni megtorlás állta ennek útját.

„A Kossuth-páholy Pesten.

A negyvenes évek közepe táján Pesten is volt mozgalom páholyalakítás czéljából. Thoma M. Ágoston t. gyüjtötte össze a tt.-ket, a kik 1848 elején a frankfurti Nagypáholyhoz a következő táblát intézték:

A V.E.N.É.M.-nek tetszett ugy intézkedni, hogy a Metternich-féle rendszer bukásával Magyarországon is visszanyertük a szabad egyesülésnek eddig törvénytelen hatalommal elnyomott jogát és igy egy pesti páholy alapítására nézve nemcsak, hogy további akadály nem áll fenn, hanem Pulszky államtitkár ur kijelentése szerint ehez nem is szükséges a hatóság előzetes jóváhagyásának kikérése. Mi alulirt szabadkőművesek tehát ez alapon egy Pest keletén >> Kossuth Lajos, a dicső fény hajnalához <<    czimű páholy alakitására egyesültünk  azzal a szándékkal, hogy az ősi, igaz szabadkőművességnek hódoljunk; elhatároztuk továbbá, hogy páholyunkat az eklektikai szabadkőműves szövetség Nagypáholyának védelme alá helyezzük, a mennyiben ezt olyannak ismerjük, mint a mely bennünket kitüzött czéljaink elérésében támogatni fog. Felkérjük önöket nagytiszteletű Nagymester, nagyérdemű főtisztek és igen érd. testvérek, hogy a >> Kossuth Lajos, a dicső fény hajnalához <<    czimű páholynak Pest kel. való megalapitásához az alkotmányos szabadalmat kiállitani, e páholy főmesteréül Thoma A. M. t.-t elismerni, s nekünk az alkotmány- és szertartás-füzeteket, melyek szerint munkáinkat vezetni óhajtjuk, beküldeni sziveskedjenek.

A páholy nemsokára meg is alakult; de bár ez adatokból tisztán kiviláglik, hogy az 1848-iki páholy eleinte Kossuth Lajos nagy hazánkfia neve után akarta magát elnevezni, később – talán a páholyban tulsulyban levő német elemre, vagy arra való tekintettel, hogy a páholytól a politikai jelleget távol tartsák – az eredetileg mellékczimnek szánt elnevezéssel elégedett meg s ezalatt nemcsak élénk tevékenységet fejtett ki, hanem egy magyarországi Nagypáholy létesitésének akkor még merész eszméjével is komolyan foglalkozott. Mindez pedig Kossuth tudtával és beleegyezésével, sőt részben hozzájárulásával történt, habár ő magát a páholyba nem vétette föl.

 

Kossuth felvétele

Kossuth szabadkőművességének első nyomaival László Károly könyvében találkozunk, melynek alapján e füzet szerkesztője annak idején kérdést intézett a könyv szerzőjéhez, ki nemsokára részletesen felelt. Leveléből kiemeljük a következő részt:

Midőn 1852. február közepén Kossuth – mint környezetéhez tartozó – diadal körutjában, Cicinnátiban voltam, a Hotelben, melyben szállva voltunk, a folyosón tiszttársaimmal sétálgatva, beszélgetve, este jó későn láttuk Kossuthot Pulszky Ferenczczel hazajönni. Azon kérdésre, hogy ugyan hol lehettek ők ketten ily későn, ha jól emlékszem, Hajnik Pál azt mondta, hogy a szabadkőműves páholyban voltak, hol mindketten beavattattak.

            Később hallottam, hogy ottlétünk alatt már >> Master Mason<<   –ná is lett Kossuth; de ezt magától Kossuthtól nem hallottam. Ő kőművességével sohase dicsekedett.

 

E levél alapján Pulszky Ferencz tiszt. Nagymesterünkhöz fordultam felvilágositások és bővebb adatok miatt, s a mit megtudhattam, a következőkben közlöm: Kossuth nem Pulszky Ferenczczel együtt vétetett föl a szabadkőművességbe. Bizonyos társadalom-politikai követelmények, melyek akkor a szabadkőművességet kétfelé osztották, azt parancsolták, hogy a magyar emigráczió tagjai itt is, ott is képviselve legyenek. Igy Pulszky többed magával más ritusnál és Kossuth is más ritusnál nyert fölvételt. Kossuthtal együtt vétetett föl Hajnik Pál, Bethlen Gergely, László Károly stb.

 

Kossuth szabadkőművességének konkrét hirét az >>  Allg. Oesterr. Freimaurer-Zeitung << –ból tudtuk meg, melynek 1879-iki 19-ik száma a >>  Szemle <<  rovatban első helyen a következőket tartalmazza:

A >>  Masonic Token <<   közli Kossuth Lajosnak a szabadkőművesi szövetségbe való felvételére vonatkozó adatokat. Kossuth 1852. február 20-ikán vétetett föl Cincinnatiban a 133. számu páholyba s fölvételi kérelmébe szabadságtörekvéseinek rövid apostrofját irta. Autentikus forrásból irhatjuk, hogy Kossuth Lajos amerikai körutja alkalmával mind a 33 fokot elnyerte és pedig minden magasabb fokot más-más városban; Amerikából való elutazása óta azonban a szabadkőművességgel nem törődött.

Ez utóbbi megjegyzésre nem hallgathatjuk el azt az észrevételt, hogy olyan visszavonult élet mellett, a milyent Kossuth folytat, bizonyára természetesnek tetszik, hogy önkéntes számkivetése óta sem páholyt nem látogatott, sem szabadkőművesi ügyekkel közelebbről nem foglalkozott.”[5]

 

Mint látható, már a szabadságharc kezdetén felmerült az igény az akkoriban hangsúlyozottan progresszív eszméket hirdető szabadkőművesség újrahonosítására hazánkban, s talán csak az játszott szerepet az első pátens visszautasításában, hogy egyrészt magyar nyelven kívántak működni, másrészt egy élő személy nevét kívánták felvenni. Ezt már akkor sem tartották helyén valónak, a magyar nyelven történő munka viszont határozott politikai igény volt abban a korban. Vélhetően a frankfurti Nagypáholy számára ez sem volt éppen támogatandó.

A szabadságharc bukása és a megtorlás időszaka nem kedvezett a hagyományos, nemzeti liberalizmus eszméinek, s egészen a deáki konszolidációig nem engedélyezték a páholyok működését. A kiegyezést követően viszont mintegy varázsütésre egyre-másra szaporodtak a páholyok mindkét irányzatban, gyors ütemben nőtt a létszám, s nem voltak tekintettel a nemzetközi maszonikus eseményekre, történésekre, akkor, mikor megkezdték az unió előkészítését, amelynek tető alá hozása 1886-ra érett meg.

Ez az időszak hazánk történelmében is jelentős korszaknak tekinthető, hiszen a szabadság, függetlenség érzését újra megérző nép nagyon vágyott a forradalom által kivívott célokra, s évről-évre még tiltásban is de megemlékezett hőseiről. 

„…a külföldről ide telepedettek és onnan visszatért honfitársaink, legtöbbnyire németajkúak, megismerve a szabadkőművességet, hozták be újra hazánkba ezt, - és megalapították a Jánosrendi Szabadkőműves Nagypáholyt…”

„…míg az emigratioból hazatért nagyjaink… száműzetésükben új otthont találtak, már külföldön léptek be a szövetségbe… megalapították a Skót Rendszerű Szabadkőműves Nagypáholyt.”

„…Ilyenek voltak a viszonyok még 28 évvel ezelőtt a Deák Ferencz páholy megalapítása idején.”[6]

 

Vissza a páholyhoz

Mai szemmel igen sajátos eljárásnak látszik az a mód, ahogyan a Deák páholy alapítása valójában végbe ment. Hiszen az öt páholyból származó hét alapító nem sokáig játszott szerepet a páholy életében. Akkor miért jöttek össze? Miért alapítottak egy új páholyt? Volt-e céljuk, s ha igen, akkor mi? Sorjáznak a kérdések az emberben, miközben egyre falja és falja az újabb papírokat, információkat és a mozaikszerűen érkező adatbonbonokból igyekszik kirakni a képet, amely sehogyan sem akar összeállni! S ekkor talál rá egy olyan visszaemlékezésre, amely értelmet ad mindannak, ami történt.

A kor magában hordozta a lehetőséget. Nyitott társadalmi vegyértékek jelentek meg mindenütt, s az átrendeződés, az újra rendeződés folyamatai indultak be hazánkban is, ahogy az egész világon. Egy ilyen profán szerveződés az igazi magva a Deák páholynak is. Létezett egy kis asztaltársaság, akik a profán világban már annak előtte végezték „kiszabott” feladatukat, mielőtt szabadkőművesek lettek. Alkalmanként összejártak, gondolkodtak a világ dolgairól, eszmét cseréltek, igyekeztek jobbítani rajta, s ha kellett, segítettek. Mondhatni bensőjükben váltak szabadkőművessé, ahogy ezt általában emlegetni szokták.

Ha az egyénre szoktuk volt mondani, hogy bensőjében vált szabadkőművessé, akkor vajon mit mondhatunk egy páholy összességére? Mert bizony ez a páholy a profán világban jött létre, s csak fizikai és bürokratikus értelemben a Nagy Oriensen belül. Ha ma egy hasonló helyzet állna elő, akkor a keresők egyenként jelentkezhetnének egy-egy páholyba, vagy ugyanabba, s a megfelelő idő letelte után megalakíthatnák saját páholyukat. Itt viszont a profán életben összetartozók megtalálták maguknak azokat a testvéreket, akik létrehozták számukra a Deák Ferencz a testvériséghez páholyt, amelybe már az első munka alkalmával három kereső kérte felvételét, s innentől szinte minden munkán (azaz hetente) újabb és újabb kereső bejelentése, kutatása és felvétele következett. Az első három kereső, név szerint Finaly Izidor szeszgyáros, Kohn Gábor kereskedő és Weiler J. S. kereskedő bejelentése megtörtént, akiknek gyorsított felvételére így az alkotmánytól való eltérésre, egy 1885. július 18-ai Nagymesteri levél adott engedélyt[7] és ezt követhette másod- és harmadfokú díjemelésük 8-8 napon belül. Ennek tételes leírása megtalálható a Levéltárban, ahol az a különleges szerencse fogadja a kor és a téma iránt érdeklődőt, hogy igen részletes és teljesnek ható anyagok közt kutathat.

A munkatáblák például egy korrekt, kötött könyvnek ható füzetbe vannak írva, kézzel, egymás után folytatólagosan, azaz ameddig a könyvek léteznek, addig a munkatáblák is. Ezenközben léteznek külön papírra írott munkatáblák is, amelyek bizonyára a piszkozatai az előzőleg említett könyvbélieknek. De milyen piszkozatok! Élmény rájuk tekinteni! A kalligráfia hétköznapi csodája! De térjünk vissza inkább a tartalmukhoz, mert az minket jobban érdekel: Az említett első három kereső az 1885. július 16-ai, első fokú munkán lett bejelentve miután az indítványzsákban megtalálták a jelentkezési lapjaikat.

Érdemes egy kicsit elidőzni ennél a ténynél. Ahogy kiderült, nem csupán a jelentkezések, de a kutatói jelentések, a díjemelési javaslatok is az indítványzsákon keresztül jutottak el a főmesterhez. Azaz, vagy voltak már csalódásaik, vagy tudtak valamit ahhoz, hogy ne is legyenek! Minden a páholy összessége előtt történt, ahogy a később majd részletezett felvételi procedúra is eltérő volt a maihoz képest. Egy biztos, az indítványzsák, ezekben a hetekben mindig tele volt!

Hiszen a következő július 28-ai értekezleten már a kutató jelentéseket tárgyalták, Joannovics György nagymester korábban említett levelét olvasták fel a díjemelések engedélyezése tárgyában, s Gyurgyik főmester bejelentette, hogy személyesen nála jelentkeztek a következő keresők: Dr. Braun Sándor orvos, Cohn (vagy Chon?) Ferenc kalapgyáros, Német Gyula könyvelő és Friedmann Ignác kávés.

Elképesztő iramban folyt a páholy feltöltődése, a következő augusztus 4-ei munkán a tiszta és világos szavazások után megejtetett az első felvételi munka s az indítványzsák egy eddig nem említett keresőnek már a kutatói jelentését tartalmazta, Sonnenfeld Miksa gyárosét. Augusztus 11-én Miskolci Adolf malomigazgató kutatói jelentése mellett, egy főmester által tartott oktató munka zajlott le, amely felölelte a „szabadkőművesség keletkezését 1350 évtől a jelenkorig.[8]” Ugyanekkor olvasták fel a nagypáholyból érkezett 429. számú levelet[9], amely szerint: „Magyarország Belügyminiszter Úr ő Excellenciája f. é. Július 20-án  kelt 39339 számú leirata szerint, abbeli jelentését hat∴N∴M∴t∴ünknek, hogy az Önök műhelye megalakult tudomásul vette. Miről a midőn Önöket értesítjük egyúttal felhívandónak találjuk – hogy műhelyüket Budapest főváros tanácsának is jelentsék be…”

Egy pillanatra álljunk meg és vizsgáljuk fenti szöveg tartalmát. Ebben a korban csupán bejelentési kötelezettséggel terhelte a törvény a szabadkőműves páholyok alakulását, s a tudomásul vétellel a működés elkezdődhetett, bár a Főváros felé való bejelentés is kívánatos volt. Számomra ez csupán az önálló jogi személyiséggel rendelkező páholyok „gazdasági” működése végett érdekes, bár kétségtelen, hogy az akkor még nem létező adóhivatal helyett az adózást a magánszemélyek már letudták, vagy éppen mentesültek alóla, s mindaz, ami ezután történt nem esett adóteher alá. Miért érdekes ez a tény, annyira, hogy külön foglalkozzam vele? Ugyanis a hazai szabadkőművesség aranykorának hajnalán vagyunk, s a századforduló felé vezető évek jótékonysági, oktatási, művelődési intézmények tucatjait, s talán nem túlzás, százait teremtették meg a semmiből! Csak a Deák páholy esetében négy olyan nagyszerű kezdeményezésről tudunk, melyek nélkül szegényebb lett volna a századforduló Magyarországa. Időrendben a Háztartási Iskola, a Nyomorék Gyermekek Otthona, a Széchenyi könyvtár elődjeként a Deák Ferenc Ingyenes Népkönyvtár és sajnálatos módon az I. világháború okán, a Nyomorék Gyermekek Otthonának addigra felépült épületében egy 100 ágyas hadikórház, amelyet nem csupán anyagiakkal, de jelentős mennyiségű kétkezi munkával is fenntartottak, sőt itt már a testvérek női családtagjai is rengeteg önkéntes feladatot vállaltak. De ezekről konkrétabban majd később, ha elérkezünk alapításuk idejéhez.

Tanulságos tapasztalat még olvasván a korabeli munkatáblákat, hogy minden egyes téma és napirend külön számot kapott, s ezt hosszú ideig, jól követhetően folytatták, azaz a éves titkári jelentésekben olvasható „elintéztünk xxx ügyet” jól visszakereshetően igazolható, s egyben jelzi, hogy az aktivitás tekintetében igen magas volt a mérce!




[1] MOL P1104 1. csomó 2. tétel 1-3)

[2] MOL P1104 1. csomó 1. tétel 86-87)

[3] Lásd: mellékletek

[4] MOL P1104 1. csomó 1. tétel 108)

[5] „A Kossuth polémiához” című kiadványból

[6] MOL P1104 1. csomó 3. tétel 36-37) részletek az 1913. XII. 27-én elhangzott Szelényi Gusztáv által elmondott, visszaemlékező rajzolatból.

[7] MOL P1104 1. csomó 1. tétel 79)

[8] MOL P1104 2. kötet 4)

[9] MOL P1104 1. csomó 1. tétel 77)