Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső
Születési idő: 
1885 március 29
Szabadka
Meghalt: 
1936 november 03
Budapest, Krisztinaváros
Páholy: 
Március (Budapest)
Felvéve: 
1916
Foglalkozás: 
Író, költő, műfordító

A Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére, részt vett a Világ páholy megalapításában.

1903-ban a budapesti bölcsészkar magyar–német szakos hallgatójaként ismerkedett meg és kötött barátságot – Négyesy professzor stílusgyakorlatain – Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, akikkel aktív levelezésbe is kezdett. Életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel, aki ekkor matematikával és fizikával foglalkozott és megismerkedett Füst Milánnal is. Hatással voltak rá - többek között - a kortárs Zalai Béla (1882-1915), az egyik legeredetibb magyar gondolkodó filozófiai munkái.

1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő volt a fogadtatása, egyedül Ady bírálta.

Íróként a politikamentességre törekedett, igyekezett távol tartani magát mind a jobb-, mind a baloldaltól, ennek ellenére egy-egy megnyilvánulásáért mindkét oldalról támadások érték. Mint sok írástudó és művész, az első napokban még támogatta a Tanácsköztársaságot, de a proletárdiktatúra megviselte, és nem értett egyet a bolsevizmussal sem.

1930-tól a Magyar PEN Club elnöke.

"Verseiben sokat ad a szépségre, dallamosságra. Különösen prózájában érezzük közvetlennek és természetesnek. Elbeszélései és újságcikkei ma is úgy hatnak, mintha közvetlenül az olvasóhoz beszélne. Verseinek stílusa más: költeményeinek nagy része inkább elkápráztat és gyönyörködtet ritmusával, a szavak szép hangzásával, festői képeivel és hangulatával. Sok verse van azonban, amelynek nem csupán a dallamosság adja legfőbb értékét, hanem a gondolat ereje is.”

Kosztolányi a magyar kispróza egyik legnagyobb mestere. Klasszikusan letisztult novellái (A kulcs; Fürdés), elbeszélései (Kínai kancsó) a tudattalant is magukba foglaló finom lélekrajzukkal, az emberek közötti viszonyt árnyalt társadalomképpel vegyítő feszes szerkezetükkel tűnnek ki.

Első nagyepikai alkotása, a Nero, a véres költő (1922.) – Suetonius és Tacitus gyakran szó szerinti átvételével – egyszerre történelmi- és művészregény, a kortársak számára pedig a Szabó Dezsővel folytatott polémia kulcsműve. A Pacsirta (1924.) a szülők tragédiájának megrázó rajza, a csúnya lány és érte az életformájukat megváltoztató Vajkayéknak kisvárosi környezetben lezajló csendes tragédiája. Az Aranysárkány (1925.) hőse, a lányát egyedül nevelő Novák Antal tanár úr a természettudomány világos és egyértelmű törvényei szerint képzeli el és éli le az életet, s éppen magabiztossága okozza szakmai és szülői bukását.

Az Édes Anna (1926.) egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört, mely az írót a húszas években körülvette. A jobboldali sajtó támadta Kosztolányit az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején vállalt (egyébként csekély) szerepe miatt, a baloldali értelmiség a múlt megtagadásáért bírálta, amiért az Új Nemzedék című újság Pardon rovatában utólag ironikusan írt a kommünről.

Korszakjelolő: 
Kezdettől a betiltásig