Pulszky Ferenc

Születési idő: 
1814 szeptember 17
Eperjes
Meghalt: 
1896 szeptember 09
Budapest
Páholy: 
Szent István (Pest)
Foglalkozás: 
régész, műgyűjtő, az MTA tagja. Nagymester

Miskolcon, majd Eperjesen tanult, ahol barátságot kötött Eötvös Józseffel. Ifjú korában nagy hatással volt rá anyai nagybátyja, Fejérváry Gábor, akinek a régiségek, műgyűjtés iránt olthatatlan szenvedélye rá is átragadt.Diplomáját a pesti egyetem jogi karán szerezte, jurátusként részt vett az 1832-36. évi országgyűlésen. Az országgyűlési ifjak egyikeként megismerkedett a reformkor meghatározó alakjaival, Deák Ferenccel, Kölcsey Ferenccel, híres írókkal, Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel és Czuczor Gergellyel.1834-ben, az ügyvédi vizsga letétele után Sáros vármegye aljegyzője, 1839-től országgyűlési követe lett.1848-ban az első felelős kormányban előbb Kossuth mellett látta el a pénzügyi államtitkár feladatát, majd Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter mellett volt államtitkár Bécsben. Október közepén felmentették, visszatért Pestre, ahol a Honvédelmi Bizottmány földmívelés-, ipar és kereskedelmi ügyekkel megbízott tagja volt.1849-ben Kossuth Londonba küldte, hogy próbáljon támogatókat szerezni a magyar függetlenségnek. Küldetése nem járt sikerrel, de kapcsolatai révén fontos szerepet játszott az emigráns magyarok támogatásában. 1851-52-ben, miután Kossuth elhagyta Törökországot, csatlakozott hozzá, és elkísérte európai, illetve amerikai körútján. Kapcsolatuk az 1860-as években romlott meg, mert Pulszky a fegyveres felkelés megszervezése helyett egyre inkább a kiegyezés támogatására hajlott.Az 1861-es választásokon távollétében Sáros vármegyében képviselőnek választották, de ekkor még nem léphetett magyar földre. Eötvös közbenjárására végül 1866-ban ő is hazatérhetett, azzal a feltétellel, hogy nem akadályozza a kiegyezés folyamatát. A feltételt megtartotta, támogatta Deák politikáját az országgyűlésben, előbb Szentes, majd Szécsény követeként. Kiterjedt tevékenysége, hatalmas munkabírása, remek szervezőkészsége miatt a "dualizmus kultúrpápájának" is nevezték.Meghatározó szerepet vállalt az Esterházy-képtár anyagának megvásárlásában és a bécsi iparművészeti kiállítás anyagának megszerzésében, ezek a gyűjtemények alkották az Iparművészeti Múzeum alapját. 1869-től 1894-ig a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt, nyugdíjazása után pedig a magyarországi múzeumok és könyvtárak főfelügyelője. Az 1870-es években az antikvitás legjelentősebb szobrairól készült gipszmásolatokat vásárolt a Nemzeti Múzeum számára, melyek a később megalapított Szépművészeti Múzeum antik gyűjteményébe kerültek (jelenleg a tatai Kuny Domokos Múzeumban tekinthetők meg). Saját gyűjteményének néhány becses darabja is a magyar állam tulajdonába került, az egyik legjelentősebb közülük Andrea del Verrocchio (1436-1488) Fájdalmas Krisztus-szobra.Korának elismert régésze volt, számos tudományos értekezést tett közzé e tárgyban: A magyarországi avar leletekről (1874); A rézkor Magyarországon (1883); Tanulmányok a népvándorlás korának emlékeiről (1888-1889); A magyar pogány sírleletek (1891); Magyarország archaeologiája (1897).A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1838), rendes (1840), illetve tiszteleti tagja (1841) lett, 1873-tól igazgatója, 1895-től alelnöke volt. Utazásait, számkivetettségét pontos, érzékletes stílusban írta meg Életem és korom című, történeti forrásként is használható visszaemlékezéseiben.Olaszországban a Dante Alighieri szabadkőműves páholy vette fel tagjai közé 1860-ban, ekkor került kapcsolatba Garibaldival és Bakunyinnal. Hazatérése után tevékeny szerepet vállalt a szabadkőművesség magyarországi újjáélesztésében. Az 1870-ben létrejött Magyarországi Jánosrendi Nagy-páholy első nagymestere, majd az 1886-ban a két nagypáholy (a Jánosrendi és Magyarország Nagy-Oriense) egyesülésével létrejött Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első nagymestere volt.1897. szeptember 17-én halt meg Budapesten. 2004 óta a róla elnevezett díjjal ismerik el a magyar múzeumügyért sokat tett szakemberek munkáját.